Otthon, lakás Szigetelés Tél

Nem kívánatos lakótárs: a penész

Akár tudomást veszünk róla, akár nem, a penész ott él az otthonukban, még ha nincsenek is látható jelei. A penész tulajdonképpen egy élősködő gomba, amely szétszórja a spóráit a lakásban, és még kedvezőtlen körülmények közt is évekig életképes, várva arra, hogy letelepedhessen. A gomba táptalaját képzik a nedves, párás, levegőtlen helyek, illetve felületek, pl. a fürdőszoba, itt szívesen, és rendkívül gyorsan szaporodnak.

Ne kövesd el azt a hibát, hogy nem törődsz a gonddal! Ha a lakásod penészes, a lakók (elsősorban a gyerekek érintettek) előbb vagy utóbb légúti megbetegedésektől, asztmától, allergiától fognak szenvedni, de egyes fajok egyenesen a tüdőt, a vesét, vagy a májat támadják meg, és ez tény. A megoldás: fektess be otthonod megfelelő szigetelésébe, a penészedés megelőzésébe.

Sokszor a megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk, léteznek alternatív módszerek. Olykor egy szimpla bútortologatás is segíthet. Ha például egy szekrény mögött penészedik a fal, és esetleg nem tudjuk máshol elhelyezni, húzzuk kicsit kijjebb a faltól, hogy az levegőhöz jusson.

IMG_7748-300x200Érdemes a bútorokat külső falak helyett belső falakra tolni, mert a külső falak értelem szerűen kívülről hidegnek, belülről pedig melegnek vannak kitéve, ez pedig kedvez a pára lecsapódásának.

Szüntessük meg a takarásokat, a levegőtlen zugokat. Ha ez nem kivitelezhető, vagy esetleg nem oldaná meg a problémát, az utólagos külső/belső szigetelés is segíthet, tegyük hozzá, a szigetelés nem csak a penész miatt fontos, és érdemes a probléma megelőzése érdekében ezzel kezdeni építkezéskor, vagy felújításkor.

Használjunk penészgátló falfestéket, akár penészedésgátló adalékszert adagolva a falfestékhez! Az érintett falrészek belülről való melegítése szintén egy lehetőség. A vegyszerekkel való eltüntetés is hatásos lehet, de hosszabb távon nem biztos,hogy megoldást nyújtanak.

A cél tehát a gomba számára kedvező körülmények megváltoztatása. Ha a falak szigeteltek, és megfelelően működő szellőzőrendszer is van, akkor már csak arra kell ügyelnünk, hogy alulról, vagy esetleg a szomszéd felől ne nedvesedjen a lakás.

           

 

Read previous post:
Itt a hó!

Végülis, csak egy hónapot késett. Január végére ért ide Egerbe a várva várt hó, amiért annyira imádkoztunk december utolsó hetében,...

Close