Fürdőszoba

Csaptelep történelem

A fürdőkultúráról szóló bejegyzésünk sikerén felbuzdulva kiegészítésként beszéljünk a csaptelepekről kicsit. Mint arról már írtam, a fürdés, fürdőkultúra kialakulása egészen kr.e. 3300-as évekig vezethető vissza, bár akkoriban elsősorban vallási,  mintsem higiéniás szempontokból volt nagy jelentőségű a víz, a fürdőzés. Ekkoriban leginkább kommunális fürdők voltak a jellemzők.

Ahogy múltak az évek, kr. e. 1700 körül, Kréta szigetén megjelentek a szökőkutak, ahol már az anyagválasztás is nagy jelentőséggel bírt. Készültek nemesfémből (aranyból, ezüstből), illetve márványból is.
A szennyvízcsatornák, személyes fürdőhelyiségek elterjedése kr.e. 1000 és 476 között megfigyelhető a Rómaiaknál. Nyilvános fürdőik, szökőkútjaik, különböző, víz tárolására alkalmas építményeik, privát fürdőik voltak.

A csatornarendszerek globális elterjedése segítette elő a csaptelepek elterjedését.

Az 1930-as évekig a csaptelepek két kezelőkarral készültek, a hideg-meleg víz külön szabályozására. Ezek mechanikus rendszerrel működtek. Mígnem, 1937-be Al Moen (egy washingtoni főiskolai diák) ki nem találta az egykaros csaptelepet. Pár évvel ez után találta fel a henger alakú csaptelepet, amelynél egy karral be lehetett állítani a víz hőfokát. 1940-45 között, több, különböző csaptelepet talált fel. 1947-ben eladta első egykaros csaptelepét egy san fransicko-i csatornázási vállaltnak.
1959-re ezeket a csaptelepeket háztartások százezrei használták az USA-ban, és világszerte.

Napjainkban az egykaros csaptelepek a legnépszerűbbek, Európában a háztartások kb. 80%-ában használnak egykaros csaptelepet.

Az 1990-es években a nagy technikai fejlődés a csaptelepeket is érintette. Megjelentek az első falsík alatti csaptelepek, melyek a mai napig nagy ütemben terjeszkednek. Ezen felül rengeteg “luxus” kiegészítő látott napvilágot: esőztetők, masszázsrendszerek.

A mai csaptelepek már nem csak kényelmi, funkcionális termékek, a víztakarékosságra is nagy hangsúlyt fektetnek a gyártók! Az ún. perlátor már szinte minden csaptelepnek része, mellyel nagy mennyiségű víz spórolható meg.

Ezen kívül egyre nagyobb szerepet kapott napjainkra a csaptelep külleme. Vannak klasszikus és modern megjelenésűek, különböző színekben pompázó csaptelepek, rengeteg forma és színvilág… már-már a képzeletet is felülmúlja egy-egy termék, mellyel találkozhatunk. Íme egy példa, melyekből láthatjuk, hogy szinte csak a képzelet szabhat határt:

z_csap uveg_csap

 termosztatos robot_csap

koruveg_csap  krom csap

Read previous post:
Falfestésre fel! – avagy hogyan fessünk időhatékonyan, szépen

Ha otthonunk megújítására vágyunk, sokszor elegendő egy új szín a falon, melyet magunk is kivitelezhetünk. Bár fárasztó, de kitartással, megfelelő...

Close