Ablak, árnyékoló Otthon, lakás Tető

Szúnyoginvázió? – védekezzen szúnyoghálóval

“A kormány átvállalta az önkormányzatoktól a szúnyoggyérítési feladatokat, a szervezést a katasztrófavédelemre bízta. A közbeszerzési eljárások lezajlottak, a szerződéseket megkötötték, ha az időjárás engedi, hétfőn kezdődhet a gyérítés Budapesten és még hétszáz településen.”

“Az enyhe tél, illetve a májusban nagy mennyiségben leesett csapadék következtében a vízzel borított területeken a csípőszúnyogok számára optimális tenyészőhelyek jöttek létre. A helyzetet rontja, hogy az árvízi szúnyogfajok a szokottnál is több petét raktak le, ezek a folyók és belvízi területek mentén vannak jelen, vagy már ki is keltek, vagyis extrém mértékű szúnyoginvázióra van idén nyáron kilátás.” Forrás: index.hu

Otthonunkat, családunkat meg kell védenünk a szúnyogoktól! Kellemetlen, viszkető, olykor tenyérnyi méretűre dagadó, égő bőrt “köszönhetünk” az éjjelente a fülünkbe zümmögő kis rovaroknak. Védekezhetünk ellenük elektromos szúnyogriasztóval, a bőrünkre permetezhető szúnyogriasztóval, szúnyogűző füstölők használatával, de talán a legkézenfekvőbb megoldás a szúnyoghálók haladéktalan felszerelése ablakainkra!

Különösen ajánlott a tetőtéri ablakokra szúnyoghálót szerelni, hisz nappal, a nyári tűző nap hatására nagyon felmelegszik a tetőtér, éjjel-nappal szellőztetésre szorul. Nyitott ablaknál azonnal megszállják a szobát, a lakást a szúnyogok, ha nem védekezünk ellenük.

rolos_szunyoghalo-01Fontos, hogy jó minőségű szúnyoghálót válasszunk, ajánlott rolós változatot felszerelni, amit könnyedén eltüntethetünk, amikor nincs rá szükség. Tetőtéri ablakok esetén még inkább ajánlott e praktikus megoldást választani.

Segítségre van szüksége a megfelelő kiválasztásához? Tekintse meg webáruházunk tetőtéri szúnyogháló kínálatát, vagy keresse ügyfélszolgálatunkat.

Szúnyogmentes nyarat kívánunk!

 

Read previous post:
Hidegburkolatok tulajdonságai

A hidegburkolatok - a csempe, padlólap - a felület végső burkolatai, felületképző anyagai, dekorálják, védik a felületet, a falat vagy...

Close