Beltér Fürdőszoba Otthon, lakás

Hogyan előzzük meg a penészképződést a fürdőszobában?

A sötét, nyirkos körülmények kedveznek a penészgombák megtelepedésének. A fürdőszoba az a helyiség – különösen, amelyik ablakkal sem rendelkezik – amelyik potenciálisan veszélyeztetett e problémát illetően. A penész azon túl, hogy rendkívül csúnya látványt nyújt, az egészségre ártalmas is lehet.

A penész által okozott esztétikai gondokon túl rendkívül fontos, hogy önmagunkat és szeretteinket megóvjuk az egészségügyi kockázatot rejtő penészfoltok társaságától. Bár a penész gyakori jelenség a fürdőszobában, ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne megállítani.

muscat1Ne várjuk meg, amíg már a kialakult penészfoltokat kell vegyszerrel eltávolítani, próbáljuk meg megelőzni a problémát.

A kulcsfontosságú feladatunk a páratartalom és a nedves felületek csökkentése. Ez az az alapvető feladat, mellyel hatékonyan meg tudjuk szüntetni a penészgombák számára kedvező életfeltételeket biztosító környezetet. Erre a leggyorsabb megoldás a szellőztetés. Szükség esetén az ablak kinyitásával gyorsan lecsökkenthetjük a helyiség páratartalmát.

A zuhanyfüggöny egy igen kényes terület, ami a penész megtelepedését illeti. Használat után hagyjuk valamennyire széthúzva, hogy a víz lecsepeghessen róla és megszáradhasson. De ne felejtsünk el némi utat hagyni a levegő számára, amely elősegíti a falfelületek száradását.

rondo2A tisztálkodószereket, szivacsokat a kád vagy zuhany mellett igyekezzünk olyan helyen tárolni, ahol nem tud megállni a víz. Hiszen a pangó víz szintén remek táptalajt nyújt a penészgombák számára.

Sajnos vannak olyan kialakítású fürdőszobák, ahol mindezek a fenti teendők is kevésnek bizonyulnak a penésszel szemben. De ebben a helyzetben olyan speciális termékek lesznek segítségünkre, melyekkel még mindig sikerrel felvehetjük a kesztyűt a penész elleni harcban.

Remek példa erre a penészgátló belső falfesték. Ez az előzőleg penészgátló lemosóoldattal kezelt falra felhordva tiszta és higiénikus felületeket biztosít.

Odafigyeléssel és gondossággal sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük ennek a bosszantó jelenségnek, a penésznek a kialakulását. Ha igyekszünk a lehetőségekhez mérten a legnagyobb szárazságot megteremteni a fürdőszobában, akkor megvédhetjük otthonunkat és családtagjainkat a veszélyt jelentő penészfoltoktól.

Read previous post:
Ünnepi veszélyek – avagy kerüljük el a lakástüzet!

Az ünnepek közeledtével mindannyian rohanunk, feszültebbek, figyelmetlenebbek vagyunk. Ám az ünnepi hangulat megteremtése érdekében gyertyát gyújtunk, hangulatfényeket kapcsolunk, és ha...

Close