Beltér Burkolat Csempe Festék Fürdőszoba Otthon, lakás

Az év színe 2018. – ultraviola vagy szürkés-türkiz?

A tavalyi év trendszíne a zöld volt, amelyet 2018. évben a lila, vagyis egészen pontosan az ultraviola váltott le. Az év színe versenyének eredményét még tavaly decemberben hirdette ki a Panotone cég, ahogy teszi ezt már 10 éve minden év végén.
Az idén tehát az ultraviola a trendszín a divat és a belsőépítészet világában is.

A cég az ultraviola színnel az emberi kreativitás előtt kíván tisztelegni, az eredetiséget, a leleményességet és a már-már spirituális gonolkodást előtérbe helyezve.

Még 2017. decemberében mondták:

„Az önkifejezés színe ez, mely arra ösztönöz minket, hogy folyamatosan feszegessük és kitoljuk a határainkat, akár az egyik szoba lilára festésével. Olyan sokoldalú színről van szó. Szerintünk az ultraviola leleményes és képzeletbeli fényt derít az eljövendő jövőre.”

Azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy a lila szín, az ultraviola a misztikum színe, ábrándokkal teli, mégis intenzív és lendületes.

Azonban a BEHR festékgyártó, színkeverő cég által kiválasztott szín 2018.-ban az “In the moment” fantázianevet kapta.
Ez a szín tulajdonképen egy szürkés-türkiz szín, ami frissességet, ugyanakkor eleganciát sugároz.
Nem csak belső tereknél alkalmazható, szinte a lakás bármely pontján remek választás lesz, akár kültérben is. (Cikkünk végén mutatjuk)

Vidám, lendületes otthonunk megújulásának tervezésekor az idén a lilát, és árnyalatait, vagyis az ultraviola színt helyezzük előtérbe, tervezzünk vele, falak, kiegészítők terén.
E szín, és a lila különböző árnyalatai, a világosabb és az intenzívebb színek kombinációja megnyilvánulhat a falakon, a padlón, bútorokon, vagy egy-egy hangsúlyos kiegészítő formájában.

Nézzünk például egy fürdőszobát.
Igen, egy energikus, lendületes, fiatalos fürdőszoba, ahol mégis nyugalmat és pihenést lelünk tökéletesen megvalósítható az ultraviola és árnyalatainak, valamint egyéb pasztel színek használatával.

A lila szín ugyanis energiával tölt fel, ugyanakkor léleknyugtató hatással van ránk. A lila csempe, és/vagy padlólap, vagy lila fürdőszobabútor, fürdőszobai kiegészítők nagyon világos árnyalattal, vagy fehér színnel kombinálva egyedi megjelenést kölcsönöz, mely fiatalos eleganciát közvetít, mégis nyugalommal tölt el.

Vigyázzunk azonban, a túl sok harsány, intenzív szín feszültséget keltő lehet.

Belső falfestékként teljes helyiség festésére azonban gondoljuk meg, megfelelő lesz-e az ultraviola szín választása. Mi nem javasoljuk, ugyanis nyugtalanító, feszültségkeltő hatású lehet az eredmény.

A lila szín nagy felületeken történő használata esetén tehát tartsuk szem előtt, hogy nyugtató és nyugtalanító hatású is lehet, attól függően, hogy melyik szín dominál, hisz a hideg kék és a meleg vörös keveréke.

Azonban ne féljünk tőle, használjuk az ultraviolát a szoba egy-egy falára, falának részére, pasztel színekkel, fehérrel kombinálva, valamint helyezzünk el kiegészítőket, párnákat, melyek a lila lendületes változatát, az ultraviolát képviselik.

Otthonunk falainak festésénél a világos színek, pasztell árnyalatok nyugtatnak, pihentetnek, a nyugalom szigete lehet otthonunk, míg az erőteljes, élénk színek energiával töltenek fel. Használjuk bátran egy-egy szín áranyalatait, kombináljuk őket a harmonikus eredmény elérése érdekében.

 

Read previous post:
Kényelem és luxus a fürdőszobában

Manapság a fürdőkádak széles körű kínálata óriási választékot tár a vásárlók elé. Többféle forma és anyagválaszték áll rendelkezésünkre, ám, ha...

Close