Beltér Festék Otthon, lakás

A színek szerepe életünkben I. – falfestés

Otthonunk kialakítása során óriási szerepet kapnak a színeknek. Sokan szeretik a falat élénk, erőteljes színűre festeni, mások a pasztell színeket, esetleg a fehéret részesítik előnyben. A körültekintő színválasztás elengedhetetlen a felújításkor, meglévő bútoraink befolyásolják a falfestést.

A belső falfestésnél a világos színek, pasztell árnyalatok nyugtatnak, pihentetnek, a nyugalom szigete lehet otthonunk, míg az erőteljes, élénk színek energiával töltenek fel. Akkor tehát hogyan válasszunk?

Pszichológusok megfigyelései alapján az aktívabb életkorban a harsányabb, míg idősebb korban a pasztell színeket kedveljük. Igaz ez az otthonunk kialakításakor is. Az otthonunkban alkalmazott színeket egyrészt a lakás adottságai határozzák meg, másrészt egyéniségünk. A falfesték kiválasztásnál fontos, hogy tisztában legyünk az egyes színek élettani hatásával.

A meleg színek: a sárga, narancs, rózsaszín, piros, vörös, bíbor – a nap, tûz, vér fogalmához kapcsolódnak, míg a hideg színek: a zöld és a kék – a vízhez, jéghez és a vegetációhoz köthetőek.

Vegyük is sorra az egyes színeket:

feher Fehér: tisztaságot, ártatlanságot sugall, fájdalomcsillapító hatású. A keleti kultúrákban a gyász színe. Elegáns teret tudunk vele elérni. Fényvisszaverő hatású, emiatt nagy felületen kápráztató lehet. Kisebb helyiségekben alkalmazva tágítja a teret.
Sárga: méregtelenít, enyhíti a depressziót, jókedvre derít, regenerál. A megújulás, a remény, a nyugalom színe. A sárga meleg, vitalizáló hatású. Serkenti az agyműködést, élénkítő hatású, felvidít a napsugaras hatás. Falak festésénél tágítja a teret, dolgozószobába élénkítő hatása miatt ajánlott. lila-sárga1
kek Kék: nyugtató hatású, tisztaságot, frissességet sugároz. Hűsítő hatású, érzékenységet, finomságot fejez ki. Ideális választás hálószoba falfestéshez, a kisebb helyiségeket optikailag tágítja.
Zöld: a remény, nyugalom, megújulás színe. Frissítő és nyugtató hatású egyszerre. Biztosítja a pihenést, regenerálódást.  A belső falfesték esetén világos árnyalata tágítja, míg a sötétebb zöld árnyalat szűkíti a teret. zold
voros Piros, vörös: serkentő hatású, melegséget, aktivitást, dinamizmust, túlfűtöttséget, szexualitást sugároz. Alkalmazásával óvatosak legyünk, emeli a vérnyomást, nyugtalanító, ingerültté tehet. Olyan helyiségekben, ahol pihenünk, falfestésre ne alkalmazzuk. Szórakozóhelyeken ideális a vendégek ébren tartása érdekében.

A vörös az ókorban a szeretet, szerelem, szenvedély kifejezője volt. A vörössel a hatalom, az erő jelképeként is sokszor találkozhattunk. A keresztény hagyományban a komolyság, fenség színe. Az Újszövetségben a bűnt, vezeklést, az áldozatot jelképezi.

A színek a világítástó függően másnak látszhatnak. A természetes, meleg fénytől a színek életteliek, a hideg színek azonban tompulnak, elszürkülnek. A hideg fény a meleg árnyalatokat gyengíti, ám felerősíti a hideg színeket. Tehát érdemes a szín vagy pl. a függöny kiválasztásánál megnézni azt természetes napfénynél és lámpafénynél is.

Hamarosan folytatjuk a többi színnel!

Read previous post:
Kerti bútor raklapból egyszerűen

Bizonyára sokaknak eszükbe jutott már építkezés, felújítás után, hogy vajon mit is kezdjen a megmaradt raklapokkal. Legtöbben feldarabolva eltüzelik egy-egy...

Close