Beltér Festék Otthon, lakás

Gyerekszoba – vidám kuckó

Nem is gondolnánk, mi mindennek kell megfelelnie egy gyerekszobának. Legyen biztonságos, de mégis az a gyermekünk játszótere. Legyen kedves, vidám, kényelmes, barátságos, praktikus, funkcionális és nem utolsó sorban szép, számunkra, és gyermekünk számára is, érezze jól magát kis kuckójában. Figyeljünk a falfestésre, berendezésre egyaránt.

Amikor még “csak” várjuk a kicsiny lakót, akkor alakítjuk ki elsőként birodalmát. Rengeteg, szebbnél szebb bababútor közül választhatunk, melyeknek – valljuk be – olykor kifejezetten csillagászati áruk van. Gondoljuk át, érdemes-e valóban megvásárolnunk, hisz jobb esetben is gyermekünk 2-3 éves koráig használhatjuk azokat. Már az elején gondoljuk át a berendezést, hogy milyen bútort, színeket választunk. 

Érdemes tudni, hogy a kisbabák előnyben részesítik a tiszta színeket a pasztel színekkel szemben. A falak festésénél is ezt tartsuk szem előtt. Jobban felkelti érdeklődésüket egy-egy mintás felület a tiszta környezetben. A gyerekszoba falára így festhetünk mesefigurákat például, vagy választhatunk erre a célra falmatricát is. Nem kell aggódnunk, hogy majd ha nagyobbacska lesz, és majd nem tetszik neki – úgysem gyönyörködhetünk benne sokáig, amint eléri – márpedig el fogja – különböző egyéb “dekorációkat” figyelhetünk meg rajta, és előbb-utóbb úgyis el kell tüntetnünk. 🙂 Ha elérkezik eme pillanat, egyszerűen vegyük le a matricát, javítsuk a felületet, és fessük át, akár megegyező színnel, akár egy más, harmonizáló színnel csak azt az egy teljes falfelületet, így elértük célunkat, és még divatossá is vált a festés.

Igen, a kuckó! Minden kisgyermek számára fontos, hogy saját kis kuckóval rendelkezzen. Sok családban előfordul, hogy a kisgyermek sokáig szülei szobájában kap helyet, helyhiány miatt. Ilyen esetekben is igyekezzünk számára külön kis birodalmat kialakítani, ahová elvonulhat, ahol játszhat.

A bútorok megválasztásánál ügyeljünk a lekerekített szélekre. Valamint érdemes olyan bútorokat választani, ami egyszerre több funkciót is betölthet, tárolásra alkalmas! Gondoljunk csak bele, hová is tesszük majd a rengeteg játékot? Bizony, már előre számoljunk ezzel, hogy sok-sok hely kell majd a játékok tárolására.

emeletes

Sokan az emeletes ágyakat részesítik előnyben, melyekre például lépcsőn juthat fel gyermekünk. Bizony, lépcsőn. Biztonságosabb, és a lépcsőfokokat fiókkal látják el, melyek kiváló tárolók. Az ágy alsóbb szintjén később, mikor gyermekünk már fent alszik, itt rendezhető be számára egy kis kuckó, melyet ő alakíthat ki, csinosítgathat, hogy így valóban az ő kis birodalma, búvóhelye legyen. Ahogy nő gyermekünk, iskolás korú lesz, a kis kuckó helyett itt kaphat helyet majd a “tanulósarok”.

A falakra kisbútorokat, polcokat szerelhetünk, amikben a nem használt játékok kaphatnak helyet, hogy ne legyenek a földön, szanaszét. Igen-igen, amit már nem használ gyermekünk, esetleg nem szeret, azt a játékot is mindenképp szét kell dobálnia, ha el nem tüntetjük a keze ügyéből 🙂

Ahogy nő gyermekünk, van már véleménye, mi tetszik, mi az, ami nem, vonjuk be a gyerekszoba falszínének kiválasztásába, hogy valóban olyan színt válasszunk, ami neki is tetszik majd, így szívesebben, örömmel tartózkodik szobájában.

A padlóválasztás is fontos tényező. Ajánlott laminált padló, vagy parketta burkolatot választani, a könnyebb takaríthatóság érdekében. A laminált padlóra, parkettára kerüljön ez után a kisebb/nagyobb szőnyeg, mely egyben dekorációs szerepet is betölthet.

Ha két gyermek is lakik egy szobában, akkor bizony még nehezebb feladatunk van, hisz mindkét gyerek igényeinek – nagyobb korban pedig már az ízlésvilág sem hagyható figyelmen kívül – megfelelni igen nagy feladat.

Tehát fontos, hogy már a babavárás időszakában tervezzük meg a kialakítást, hogy az elkészült szobában az évek előre haladtával tudjuk majd – kisebb beruházásokkal – követni gyermekünk megváltozott igényeit.

 

Read previous post:
Régi bútor új ruhában

Bizonyára sokan találkoztak már azzal, hogy egy-egy régi bútordarab megkopott, nyomot hagyott rajta az idő vas foga, de sajnáljuk kidobni,...

Close