Beltér Fürdőszoba Otthon, lakás

Tippek a rendezett fürdőszobáért

Egy jól szervezett, rendezett képet nyújtó fürdőszoba létrehozása minden bizonnyal kihívást jelent a háztartásokban. De szerencsére néhány ötlet és termék megkönnyíti a dolgunkat, amikor a tiszta, könnyen takarítható, átlátható fürdő megteremtése a cél.

Természetesen a rendszerezett fürdőszoba kialakításához a szekrények jelentik az etalont. Méretükből fakadóan az okos tárolás elsődleges megvalósítói. A változatos méretű fiókok és polcok minden használati tárgyunk számára ideális tárolóhelyet jelentenek.

18188A zárt szekrények az apróbb piperecikkeket éppúgy átláthatóan befogadják, mint a nagyobb méretű eszközöket. Sőt, egy kellő magasságú és mélységű fiók még a szennyes tartót is el tudja rejteni a tekintetek elől.

A jól rendszerezett tárolás egy igen nagy előnnyel bír a mindennapokban. A takarítás ideje lerövidül, ha nem kell szanaszét heverő tárgyakat kerülgetni. Amellett, hogy heti rendszerességgel időt spórolunk, a fürdőszoba mindig rendezett képet mutat.

Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent szekrények belsejébe kellene zárni. A nyitott polcokon, csinos rendben egymásra pakolt pihe-puha törölközők látványa, vagy a csinos parfümös üvegek külleme pozitívan hathat a fürdőszoba hangulatára.

14318Amikor fürdőszobai bútort választunk, ne ragadjunk le a hagyományos, mosdó alatt és felett elhelyezett szekrényeknél. Remek kiegészítő bútorokat találhatunk, amelyeket nem csak a bennük tárolni szánt tárgyakhoz igazíthatunk, hanem a fürdőszobánk méreteihez, elrendezéséhez is.

Olyan területeket is érdemes bevonni a tárolási feladatokba, amelyeket másképp nem tudunk hasznosítani. Erre egy jó példa a WC falsíkon kívüli, alacsony öblítőtartálya fölötti terület. Egy ide illő, kis mélységű szekrény a WC papír tekercsek és tisztítószerek nagyszerű otthona lehet.

Mivel hazánkban az otthonok nagy részében a fürdőszoba kis alapterülettel rendelkezik, rendkívül fontos, hogy bennük a tárolás rendszerezetten történjen. Az erre való odafigyeléssel érhetjük el, hogy a fürdő szervezett, praktikusan használható, ugyanakkor esztétikus is legyen.

Read previous post:
Fűtés tisztán, kényelmesen biobrikettel

Bőven benne vagyunk már a fűtési szezonban, ám a leghatékonyabb fűtőanyagot nem késő megtalálni. Ha könnyen kezelhető, tiszta, magas fűtőértékű...

Close