Beltér Fürdőkád, zuhanykabin Fürdőszoba

Üdítő zuhanyzó megoldások

Egy frissítő zuhanyzás üdítő érzést nyújt a meleg időben, sőt, reggel, ébredés után különösen nagy szerepe van abban, hogy frissen, üdén kezdjük a napot. Manapság szerencsére már a zuhanyzó kialakítási mikéntjének szinte csak a képzeletünk szab határt.

E mellett persze a fürdőszoba mérete is nagyban befolyásolja a lehetőségeinket, akár korlátozhatja is, de egy alapos tervezéssel még egy igazán pici fürdőszobában is megvalósíthatjuk a zuhanyzó köré szőtt álmainkat.

Tervezhetünk zuhanykbinnal, épített zuhanyzóval, vagy akár walk-in zuhanyzóval is. Mindegyiknek megvan az előnye, illetve helyigénye. De nézzük is sorban.

Zuhanykabin

A neve is utal a megjelenésére, használatára. Azonban zuhanykabin esetében is többféle lehetőség áll rendelkezésünkre. Lehet íves vagy szögletes, akár asszimetrikus formák közül is választhatunk, különböző méretekben.

Funkcióját tekintve is többféle változat érhető el: lehet egyszerű, zuhany csapteleppel ellátott, lehet akár zuhanyzó esőztető fejzuhannyal, és akár hidromasszázs, vagy gőzkabint is választhatunk, igényeink és a rászánható keret függvényében.

Emelt tálcás, sűlyesztett, alacsony, vagy épp besétálós modellek is rendelkezésre állnak a kereskedések kínálatában, így ki-ki megtalálja a számára legmegfelelőbb zuhanykabin megoldást.

Zuhanykabin, Essenza Pro White

Épített zuhanyzó

Egyre népszerűbb az épített zuhanyzó választása, hisz egyedi igények szerint megvalósítható mind méretet, mind design-t tekintve. A csempeválasztás függvényében tökéletesen belesimulhat a fürdőszoba designjába, vagy éppen eltérő burkolattal kiemelt szerepet kaphat az összképben.

Tervezhetünk bele falba sűlyesztett kis “polcot” a tusfürdőnek, vagy éppen ülőkét is építhetünk bele, így maximális konfortot alakíthatunk ki a zuhanyzóban. A kiföccsenő víz ellen védekezhetünk zuhanyfüggönnyel is, ám a modern design szempontjából egy üveg fal, vagy zuhanyajtó esztétikusabb megoldást nyújt.

Kivitelezhető épített zuhanytálcával, vagy elhelyezhetünk benne akár akril, akár kerámia vagy lemez zuhanytálcát, bár így a méretek a zuhanytálca kínálat szerint korlátozottak lehetnek.

Walk-in zuhanyzó

Nevezhetjük akár besétálsó zuhanyzónak is. E “modellnél” gyakorlatilag nincsenek korlátok, oldalfalak nélkül is kivitelezhető a zuhanyzó a fürdőszoba közepére, vagy egy-egy oldalfalánál.

Teljes mértékben beleolvad a környezetbe, nincs szükség külön burkolásra, falak építésére, felszerelésére. A megfelelő lejtést és vízelvezetést kell biztosítanunk a padlón, hogy a zuhanyzáskor használt víz könnyedén el tudjon folyni.

Elválaszthatjuk zuhanyfallal a fürdőszobától, ha nem szerenénk, hogy bizonyos területekre eljusson a víz.

A szabadságot kedvelőknek a legjobb megoldás. A design és a maximális zuhanyélmény érdekében ajánljuk esőztető fejzuhany felszerelését is.

Walk-in zuhanyzó, oldalfallal

Válasszuk bármely megoldást, az első lépést, az alapos tervezést ne hagyjuk ki, hisz zuhanykabint nem egy-két évre tervezünk. A mindenre kiterjedő tervezés eredménye, hogy hosszú évekig frissítő, üdítő élményt nyújt a zuhanyzónk design és praktikum tekintetében is.

More in Beltér, Fürdőkád, zuhanykabin, Fürdőszoba
Illessze be otthonába a 2021. év színeit

2021.-ben az év színe a Pantone skálán az Ultimate Gray és az Illuminating, azaz a szilárd szürke, és az optimista...

Close