Kültér, kert

A térkő karbantartása, felületkezelése

Ha elkészült a térkövezés, sajnos akkor még nem dőlhetünk hátra, hogy ezzel most már soha többé nem lesz semmi dolgunk. Ahogy a ház körül mindent, úgy a térkövet is rendszeresen karban kell tartanunk és ápolnunk, valamint figyelni arra, hogy a megfelelő eszközökkel és szerekkel tegyük mindezt.

A hosszú élettartam érdekében mindig fa vagy műanyag élvédelemmel ellátott eszközöket használjunk a tisztítására, a téli jég- és csúszásmentesítést pedig csak olyan anyaggal végezzük, amely környezetbarát és a beton felületekre ajánlott.

Ahogy minden más, a térkövezett felület is meghálálja a gondoskodást. Mivel a térkövek felülete porózus, a vizet és vele együtt a szennyeződéseket is magukba szívják az idők során. Ezzel nem csak az esztétikus megjelenésüket veszíthetik el az évek alatt, de a víz roncsoló, mállasztó hatásaival is szembe kell néznünk. A folyamatot lassíthatjuk, megelőzhetjük azzal, ha a térkövezett felületet megfelelően kezeljük és egyfajta víztaszító réteggel látjuk el vagyis hidrofobizáljuk. Ezt házilag is elvégezhetjük az ehhez kapható speciális folyadékok felvitelével. Ezzel az eljárással nem csak az élettartamát növeljük meg a köveknek, de színük is sokkal tartósabban megőrzi eredeti szépségét.

A SMILING HOUSE CLINKER & COBBLESTONE PROTECTOR klinker és térkő impregnáló speciálisan nagy felszínű, erősen nedvszívó felületek gazdaságos impregnálására született. Alkalmazásával a kezelt felületek vízfelvétele drasztikusan lecsökken. Ennek köszönhetően az építőanyag felületek nem vízfoltosodnak, nehezebben koszolódnak és könnyebben tisztíthatóvá válnak. Mivel a csapadékvíz nem tud behatolni az impregnált felületbe, ezért a téli fagyáskárok is elkerülhetőek. A termék nem zárja le az építőanyagok kapillárisait, ezért a vízpára továbbra is szabadon közlekedhet, de a folyóvíz nem tud a felszínbe behatolni. Így megmarad az építőanyag egészséges vízháztartása és elkerülhető a sókivirágzás, penészfoltok, alga, moha megjelenése.

Kisebb felületek esetén alkalmazhatjuk akár a SMILING HOUSE UNIVERSAL általános hatású impregnáló szert, mely kifejezetten építőanyagok, tégla, klinker, beton, természetes kő (gránit, márvány, greslap) valamint műkő vízlepergető hatású átitatására szolgál. Felhordás után a vízlepergető hatása gyorsan kialakul, száradás közben nem ragad, akár nedves felületre is felhordható. A SH AQUA STOP UNIVERSAL alkalmazható beton, térkő, ásványi alapú vakolat, cement, mészhomoktégla, tégla, klinker, gázbeton, ásványi alapú természetes kő és műkő felületeknél. A termék oldószer bázisú. Felhordható szórással, ecsettel, teddy-hengerrel. Minimum két rétegben kell felvinni a kezelendő felületre, de ha szükséges akár még több rétegben is alkalmazható. A kezelt felület száradás után is újra kenhető. A felhordáshoz használt szerszámokat használat után lakkbenzinben ki kell mosni! Üvegre ne fröccsenjen, alkalmazzunk takarást!

Ha a felület tisztítására van szükség, ajánljuk a STONE SHAMPOO kősampon használatát. A SMILING HOUSE CLEANING STONE SHAMPOO speciális összetételének köszönhetően föloldja a különböző ásványi építőanyag felületébe bemosódott különféle (por, olaj, zsír, madárpiszok stb.) szennyeződéseket. Segítségével újjávarázsolhatjuk az udvarunkat díszítő kő, tégla vagy beton, járó- és falfelületeket. Használható gépi és kézi tisztításhoz is.

Térkövezett felületeken szükség lehet a CLEANING CEMENT REMOVER cementfátyol eltávolító segítségére is. Használatával könnyűszerrel eltávolíthatókká válnak a cementfátylak, cementmaradványok, habarcsmaradványok, a rozsda- és vízkőlerakódások. Egyaránt használható saválló terméskőre, műkőre, térkövekre, betonra, klinker- és hagyományos téglafelületekre, kerámiára, mázas cserépre, és járólapra.

Read previous post:
A térkövek, és a kert stílusának találkozása

Mint korábbi cikkünkben már említettük, ahhoz, hogy hosszú távon elégedettek legyünk a kertünk és az alkalmazott térburkolat összhatásával érdemes figyelembe...

Close