Csempe Fürdőszoba Otthon, lakás Padlólap

Tipikus fürdőszoba felújítási hibák, és elkerülésük

Ha használt lakást vásárolunk, általában az első lépés a fürdőszoba felújítása. Ezt tegyük körültekintően, hogy ne érhessenek olyan meglepetések a használatba vétel után, hogy penészednek a sarkok, foltosodik a fuga, csempe, vagy esetleg utóbbi reped, kilazul.

Sajnos sok tipikus hiba fordul elő egy-egy fürdőszoba felújítás során, ami vagy a “spórolás” vagy a szakértelem hiányából adódik. Laikusként is utána nézhetünk néhány dolognak a fürdőszoba felújítás tervezésekor is, majd egyeztessünk a kivitelező szakemberrel, milyen tervei vannak /voltak, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy elvárásainknak megfelelő legyen az eredmény… és persze, nem árt, ha tudjuk, mivel jár a felújítás, milyen anyagfelhasználásra számíthatunk.

Egy régi fürdőszoba esetén a falakra általában pogácsaszerű pontokban kerültek felragasztásra a 15*15cm-es csempék, ezeket a régi csempéket mindenképp el kell távolítani, nem tartanák meg az új burkolatot, bármilyen felületkezelést, habarcsozási technikát választ is a szakember. (Persze lehetnek kivételek, de most a tipikus esetekről beszélünk.)

Ezzel szemben az aljzat lehet stabil cementlap, metlaki. Ha egy hibátlan, sík metlakizott padlóval van dolgunk, ezt nem szükséges eltávolítani, megfelő burkolási technikával burkolhatunk a lapra. Itt már spóroltunk is. Igen ám, ebben az esetben NEM nedvszívó aljzatról van szó, így a munkálatok előtt alaposan portalanítani, zsírtalanítani kell, alaposan meg kell tisztítani. Ez után következhet az alapozó, rugalmas kent vízszigetelés, ami kétkomponensű műgyanta alapozó legyen – pl. Mapeprim SP – ami után a nem nedvszívó aljzaton is stabilan megtapad a hidegburkolat.

A megfelelő alapozásra, a rugalmas kent szigetelésre jöhet a – kizárólag! – felxibilis brukolatragasztó, és maga a burkolat, melyet szintén kizárólag flexibilis fugázóanyaggal lehet csak fugázni!

Nagyon fontos, hogy a megfelelő burkolatragasztó kiválasztását a padlólap méretéhez kell kiválasztani. Pl. 30*30 cm méret alatt a Mapei Adesilex P9, vagy a Keraflex flexibilis csemperagasztó elegendő, és kiváló választás, ám ha a padlólap nagyobb, ajánljuk a Keraflex S1 vagy az Ultraflex S2 Mono csemperagasztók használatát!

A fugánál a flexibilitáson kívül fürdőszoba esetében figyelembe kell venni, hogy penészedésgátló és vízlepergető legyen. Fontos felhívni a figyelemet, hogy a fugázó anyag nem vízszigetelő anyag! Ezért is fontos a megfelelő vízszigetelő aljzat kialakítása.
Fugázóanyagnak ajánljuk a Mapei Ultracolor Plus fugát.

A csatlakozási és egyéb, mozgási hézagok kitöltésére – különösen vizes helyiségekben, így a fürdőszobában is – mindenképp ecetsav tartalmú hézagoló, tömítő anyagot (szilikont) használjunk. Erre kiváló választás a Mapesil AC szilikon, mely az ecetsav tartalomnak köszönhetően meggátolja a penész képződést. Tökéletesen tapad a sarkakban, a szaniter-padlólap találkozásánál, és minden olyan helyen, ahol a vízbefolyást szeretnénk megakadályozni. A sarkak megerősítéséhez, vízszigeteléséhez ajánljuk a Mapeband hajlaterősítő szalag használatát.

A fentebbi, tipizált hiba-elkerülő tanácsokkal bízunk benne, időhatékonnyan és időtállóan történik a felújítás, a burkolószakemberrel egyeztetve.

Read previous post:
A vízszigetelés fontossága

A hőszigetelés és annak fontossága mindenki számára ismert. Igen ám, de otthonunk védelme és egészségünk érdekében a megfelelő vízszigetelésre épp...

Close