Beltér Fürdőszoba Otthon, lakás

Fürdőszoba felújítás – kezdjük el a tervezést még mielőtt szakembert hívnánk

Többféle okból kifolyólag érezhetjük úgy, hogy a fürdőszoba megérett a felújításra. Ám mielőtt fizikai értelemben is belevágnánk a változtatásokba, számos szempontot érdemes alaposan átgondolni.

Meg kell határozni a céljainkat a praktikum, a kényelem és a stílus terén is, azonban ezeket a rendelkezésre álló büdzsével is szinkronba kell hozni. Alapos tervezésre van szükség ahhoz, hogy a végeredmény hosszútávon kielégítse igényeinket.

Bár a fürdőszoba az átlagos otthonokban négyzetméterben kifejezve nem foglal el nagy helyet, mégis a speciális kialakítás miatt jelentős pénzösszeget emészt fel a teljes körű felújítása.

mantilla3Gondoljuk át, hogy nem csak arról van-e szó, hogy meguntuk a fürdőszoba képét, hogy minden nap hosszú ideje ugyanaz a látvány fogad bennünket. Ha így áll a helyzet, és a kényelem terén nem találunk kivetnivalót, akkor sokkal kisebb anyagi ráfordítással is elérhetjük a kívánt változást. Már egy festéssel is teljesen más karaktert adhatunk frissítésként a fürdőszobának.

Ha sikerült tisztázni ezt a kérdést, és valóban szükséges a fürdőszoba felújítása, akkor a saját és családunk igényeit helyezzük fókuszba. Próbáljunk elvonatkoztatni attól, amit a külvilág sugall nekünk arról, hogy mi a jó vagy a trendi. Hiszen ami másnak praktikus és kényelmes, az nem biztos, hogy nekünk is az.

cementi2A tervezést, tervezgetést jellemezze a gondos előrelátás. Ha egy idősebb családtag beköltözése várható, vagy mi magunk vagyunk szépkorú lakástulajdonosok, akkor a nagyobb biztonság érdekében igyekezzünk több kapaszkodót is betervezni a fürdőszobába. Esetleg érdemes lehet zuhanykabinban gondolkodni az új fürdőszoba kialakításakor.

Ha kisgyermek is fogja használni a fürdőszobát, akkor is érdemes pár dolgot szem előtt tartani. Csúszásmentes padlólapot válasszunk, a szaniterek használatát pedig fellépőkkel segítsük számukra.

Álmodozni persze nagyon jó dolog, de ha azt vesszük észre, hogy a kívánságlistánk egyre hosszabbra nyúlik, akkor érdemes rangsort felállítani a tervezett tételek között. Ezzel nemcsak a túlköltekezést kerülhetjük el, hanem az esetlegesen fölösleges változtatásokat is könnyebben ki tudjuk szűrni.

Read previous post:
Élmény és felüdülés hidromasszázzsal

Felgyorsult életvitelünk, a munkahelyi stressz, a túlhajszolt, fáradt mindennapok után mindenkinek jólesik a kellemes forró fürdő, hangulatos, gyertyák által nyújtott...

Close